Nyomtatás

Újjászületnek az ósdi elektronikai kütyük, új életükben aranyérem lesz belőlük

  • Posted on:  2017 February 05 19:50
  • Írta:  gomba

Két legyet üthetnek egy csapásra a tokiói olimpián: házhoz jönnek a nemesfémek, és még a környezetet is védik az érmek elkészítésénél.

2020-ban Tokió rendezi az olimpiát, és ha minden a tervek szerint halad, a sportolók nyakábankizárólag olyan érmek kerülhetnek, amelyek kiselejtezett mobiltelefonokból, okostelefonokból, tabletekből és számítópes alaplapokból készültek – számolt be a Japan Times.

Az ötlet még tavaly nyáron fogalmazódott meg, miközben annak a módját keresték, mit kezdjen egy olyan tech-orientált ország, mint Japán az e-hulladékkal. A helyi olimpiai bizottság most kampányt indított, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, segíthetnek újrahasznosítani már megunt, javíthatatlan eszközeiket. Ezek ugyanis drága és ritka fémeket is tartalmazhatnak, például aranyat, ezüstöt, platinát és nikkelt.

Cellphone2

A japán NTT DoCoMo szolgáltatóval és a Japán Környezetvédelmi Közegészségügyi Központtal összefogva most az a cél, hogy legalább nyolc tonna fémet gyűjtsenek a kidobott készülékekből, az a mennyiség két tonnára csökken majd a feldolgozási folyamat során.

Természetesen sok millió mobileszköz kell ahhoz, hogy ilyen módon szerezzék be az anyagokat a mintegy 5000 éremhez. Persze nem ez az első ilyen eset: már a közelmúltban is készültek olimpiai érmek újrahasznosított e-hulladékból, azonban a 2020-as olimpia és paralimpia lehet az, ahol az összes érem anyagát elektronikai eszközökből vonják majd ki. Az NTT DoCoMo országszerte több ezer begyűjtőpontot állít fel, ahol le lehet adni a használaton kívüli eszközöket.

Megjelent: 2048 alkalommal Utoljára frissítve: 2017 February 05 21:15