Nyomtatás

Elő a 18-as karikával: itt az okosóvszer

  • Posted on:  2017 March 08 19:36
  • Írta:  gomba

Egy brit cég előrendelhetővé tette a világ első okosóvszerét, mely méri a teljesítményt és még a pózok számát is lementi - az eredményt pedig megoszthatjuk ismerőseinkkel is.

A különböző okoskütyük és a számtalan viselhető eszközök után cseppet sem meglepő, hogy egy óvszergyártó cég úgy döntött, kifejleszti a világ első okosóvszerét. Az i.Con nevet kapott termék már előrendelhető a gyártó oldalán és elméletileg az idén már ki is szállítják a vásárlóknak a nagyjából 21 ezer forintba fájó eszközt. Aki megveszi az a nem kívánt betegségek mellett különböző adatokat is megtudhat az együttlétről.

Ehhez azonban a kis szerkezetet fel kell helyezni a sima óvszerre, majd az aktus végén leszedni és lementeni az adatokat a mobilalkalmazással, melyet az Apple Storeból tölthetünk le. Az eszköz egy töltéssel 6 órát bír ki és a jeleket a nanotechnológiás chip és a különböző érzékelők segítségével rögzíti majd a szerkezet. A kapott adatokat aztán a mentés után meg is oszthatjuk ismerőseinkkel, de persze alapból név nélkül tárolja majd a teljesítményünket.

i.con

Az i.Con a következőket méri:
- a szex közben elégetett kalóriák számát
- a lökések sebességét
- a lökések számát
- a lökések gyorsaságát
- a teljes aktus idejét
- a lökések átlagos sebességét
- a körméretet
- az alkalmazott pózok számát
- átlagos test-hőmérsékletet

Adam Leverdson, a tervezést vezető mérnök hozzátette, hogy az i.Con emellett képes különböző nemi betegségeket is felismerni, így rögtön kiderül, ha a fogadó félnél klamídia vagy szifilisz veszélye forog fenn. Az i.Con a nevéből adódóan csak Apple termékekkel lesz kompatibilis, szóval az Androidos közösség ki lesz zárva az összehasonlító versenyből.

Kíváncsian várjuk az első Facebookos posztot, melyet az i.Con használata ihletett. Bár az sem utolsó, hogy mennyien lesznak azok, akik használat után még bibelődnek majd az adatok lementésével.

Megjelent: 5479 alkalommal Utoljára frissítve: 2017 March 12 12:21