Nyomtatás

Csak az ősszel indul a DIGImobil

  • Posted on:  2017 March 30 12:28
  • Írta:  gomba
facebook.com/excom.hu

Sokan várták, hogy a korábbi hírek szerint, napokon belül indul a Digi, DigiMobil névre keresztelt mobil szolgáltatása.

A Digi eredetileg március végén indította volna el mobiltelefon-szolgáltatását, de a médiahatóság szerint a társaság szeptember 13-ra módosította a várható kezdési időpontot. A Digi Kft. korábban március 21-ét jelölte meg a szolgáltatás megkezdésének tervezett időpontjaként, melynek bejelentését tavaly ősszel nagy várakozás előzött már meg.

A jelenlegi információk szerint a start már akkor is bizonytalannak tűnt, hiszen a távközlési cég sokáig semmi jelét nem adta az indulásnak, hiányoztak például az ilyenkor bevett marketingkampányok is. A Digi az egész ország területén akar mobiltelefon-szolgáltatást nyújtani. Már egy ideje gőzerővel építkeznek, a területi lefedettségük növelését segíti, hogy a törvényi előírások értelmében a cégeknek meg kell osztaniuk a többiekkel szabad toronykapacitásaikat. Azonban a forgalomban lévő 11 millió SIM-kártyával jellemzett hazai mobiltávközlési piac erősen túltelített, aki itt új szereplőként meg akarja vetni a lábát, annak a konkurenciától kell ügyfeleket szereznie - mondták korábban iparági szakértők.

DIGImobil2

Megjelent: 3293 alkalommal Utoljára frissítve: 2017 March 30 19:58