Nyomtatás

Skype: a Microsoft megint nem figyel eléggé a felhasználókra

  • Posted on:  2018 August 07 21:28
  • Írta:  gomba

A Microsoft a hét elején támogatási fórumában jelentette be, hogy gyakorlatilag visszavonulót fúj a klasszikus Skype a múlt hónapban kilátásba helyezett kinyírásának ügyében. Ezek szerint a cég - a korábban bejelentettekkel ellentétben - továbbra is lehetővé fogja tenni a kommunikációs szoftver hagyományos változatának használatát a Skype hálózat eléréséhez.

A Microsoft még július közepén jelentette be, hogy szeptembertől kezdődően le fogja tiltani a Skype hálózatról a szoftver régebbi, 7.0-s verziójának használatát, amit követően csak a - teljesen más megjelenésű és működésében is jelentősen eltérő - új, 8.0-s verzióval lehet majd oda fellépni. A bejelentés jelentős negatív visszhangot váltott ki a program felhasználóinak körében, miután utóbbiak közül sokan igen komoly visszalépésnek tartották volna a 8.0-s verzióra történő áttérést.

Vélhetően ez a felháborodás miatt döntött úgy a Microsoft, hogy - közelebbről meg nem nevezett ideig - mégis kitolja a korábbi, klasszikus verzió támogatását is. A cég ezen kívül ígéretet tett arra vonatkozólag, hogy megpróbálja az új, 8.0-s verzióból egyelőre még hiányzó funkciókat is pótolni - és remélhetőleg csak ezt követően kerít majd sort a 7.0-s széria támogatásának tényleges beszüntetésére. 

Elköltöztünk Banner honlara

Megjelent: 4059 alkalommal Utoljára frissítve: 2018 August 07 11:50