Telefon: +36 (22) 504 640 Nyitvatartás: H - P: 9:00 - 17:00

Újdonságok / Blog

VR Kocka banner

A VörösmartyKOCKA adásaiban már többször említettük a Posta igen hasznos és rettentő kényelmes sárga illetve manapság inkább már csak fehér csekk, online befizetésére fejlesztett applikációját... Most egy kicsit bemutatjuk, körbejárjuk, hogy mi is ez és hogyan használható.

A Magyar Posta még 2015. elején tette kötelezővé a teljes megszemélyesítésű, gépi kitöltésű csekkeken a postai QR-kód feltüntetését. A csekken szereplő QR- kód beolvasásával - iCsekk mobilalkalmazáson keresztül - idén eddig csaknem 40 ezer csekket fizettek be a Magyar Posta ügyfelei mintegy 400 millió forint értékben. A felhasználók többsége munkaidőn kívül használja az iCsekk mobil alkalmazást. A Magyar Posta ezzel egy korszerű, innovatív, és a befizető ügyfelek számára kényelmes, készpénzkímélő fizetési megoldást vezetett be, amely a bankszámla-tulajdonos ügyfeleknek is kedvező.

A sárga és fehér csekk kibocsátóknak át kellett állniuk a teljesen megszemélyesített, gépi kitöltésű csekkek esetében a QR-kóddal ellátott bizonylatokra. Ma már csak QR-kóddal ellátott csekk jelenik meg, ezzel párhuzamosan pedig az iCsekk mobilalkalmazás igénybevétele is folyamatosan növekszik. Január és március között 60 százalékkal nőtt az alkalmazást használó ügyfelek száma, és egyre több olyan ügyfél van, aki már nem csak egy, hanem több csekket fizet be a szolgáltatás igénybevételével.

A csekken szereplő QR-kód beolvasásával 2015-ben csaknem 40 ezer csekket fizettek be az ügyfelek mintegy 400 millió forint értékben. Egy csekken átlagosan 10.000 forintot fizettek be. A QR-kód beolvasással feladott csekkek többségét munkaidőn kívül és munkaszüneti napon egyenlítették ki, a nap minden órájában történt már befizetés. Ezzel a mobilos QR alapú csekkbefizetés hasonlóan népszerű, mint a Magyar Posta csekkbefizető automatái, melyeket viszont elsősorban, lévén, hogy javarészt üzletközpontokban találhatóak, 8-19 óra között használnak az ügyfelek.

A postai QR-kóddal történő befizetési tranzakcióért a csekkbefizető ügyfélnek a Magyar Posta - hasonlóan a postákon és a csekkbefizető automatáknál befizetett csekkekhez - nem számít fel díjat. A tranzakció bankkártyás vásárlásnak minősül. (A vásárlási tranzakcióhoz kapcsolódó, a kártyabirtokos számlavezetője által felszámított esetleges díjak és költségek a kártyabirtokost terhelik.)

A postai QR kóddal történő csekkbefizetés a Magyar Posta üzleti mobil applikáció és az iCsekk szolgáltatáson keresztül történik, az elszámolás pedig a Posta Elszámoló Központban valósul meg.

iCsekk 2

Tudnivalók a postai iCsekk szolgáltatásról:

- Az iCsekk alkalmazás telepítését követően regisztrálni szükséges a rendszerben.

- Az alkalmazás a "Számlakód beolvasás" menüpont indításával teszi lehetővé a Bizonylaton elhelyezett Postai kód (QR kód) beolvasását, az alkalmazást futtató telefonban lévő kamera segítségével.

- A fizetés teljesítéséhez szükséges adatok a Postai kód (QR-kód) beolvasásával kerülnek a készülékbe. Amennyiben a dekódolás sikeresen megtörténik, a mobiltelefon képernyőjén megjelennek a Bizonylat fontosabb adatai.

- A Postai kód (QR kód) beolvasását követően lehet bankkártyás fizetés tranzakciót indítani, ez a tranzakció fut be a posta rendszereibe.

- A tranzakciók indításához meg kell adni a bankkártya adatait. Konkrétan a 16 számjegyű kártyaszámot, a 4 számjegyű lejárati dátumot és a kártya típusától függően 3, vagy 4 számjegyű ellenőrző kódot. Amennyiben a kártyán nem található CVV/CVC kód, abban az esetben a beviteli mezőt üresen kell hagyni. (Az iCsekk alkalmazásban a tranzakciók lebonyolításához bármilyen, internetes vásárlásra alkalmas bankkártya felhasználható.) Továbbá meg kell adni az alkalmazás ügyfél által beállított saját Fizetési jelszavát
(Ez nem azonos a bankkártya PIN kódjával!).

- A tranzakciók nem a telefonszámlát, hanem a bankkártyához tartozó bankszámlát terhelik.

- Amennyiben még kényelmesebben és gyorsabban szeretné számláit kiegyenlíteni a Befizető, úgy az iCsekk alkalmazásban biztonságosan - titkosított formában - el is mentheti adott bankkártyáinak adatait. Ebben az esetben a legközelebbi számlafizetéskor a bankkártya adatok megadása helyett már csak a korábban rögzített és megadott néven elmentett bankkártyát kell kiválasztani.

- A tranzakcióról az ügyfél email értesítő üzenetet is kérhet, amely tartalmazza a tranzakció összes fontos adatát.

- Minden egyes csekk befizetés külön tranzakciónak minősül.

- A befizetett összeg a hagyományos csekkes befizetésekkel azonos módon érkezik meg a számlakibocsátóhoz.

Az iCsekk alkalmazást a a megfeleő áruház linkjére kattintva azonnal telepítheti is...

GooglePlay1 AppStore1

 

Megújult a magyar fejlesztésű, minden platformon elérhető, és hazánk talán legnépszerűbb meteorológia applikációja az Időkép.

Tavaly novemberben iOS-re már megjelent az alkalmazás új verziója, de az Andoidosoknak máig kellett várni a 3.0-ás verzió frissülésére. Ahogy eddig is lenni szokott, a Play Áruház a következő napokban minden Android 2.3.3 vagy afölötti verziót használónak frissíteni fogja az alkalmazást, csak engedélyeznünk kell az automatikus frissítést. Aki ezt nem tette meg, az manuálisan is frissítheti az Időképet és érdemes megtennie. Az új verzió igen tetszetősre sikerült! A vizuális ráncfelvarráson túl sok új funkció is került az új verzióba, illetve a meglevők is új menü rendszerben, amolyan virtuális diagramba rendezve érhetőek el. Az újdonságok közt említhetjük a 3 órás előrejelzés megjelenését, vagy az elkövetkező órákban várható csapadékot és a fronthatások jelzését is.

Idokep3

Az Időképpel valós időben kísérheted figyelemmel az időjárás változását. Az alkamazás az azonos nevű és méltán népszerű portál hivatalos applikációja. Rengeteg hasznos információval szolgál, lehetőség van észlelések beküldésére, igény esetén azonnali előrejelzést biztosít viharokról, akár Push üzenet formájában is, aktuális helyzetünket figyelembe véve. Az Időképpel nem csak az aktuális időjárási viszonyok kísérhetőek figyelemmel, hanem az is megtudható hogy előreláthatólag az hogy fog alakulni. Fontosabb jellemzői közzé tartozik a részletes térkép nézet, városok webkameráinak elérése és a felhasználók által beküldhető észlelések, a pontosabb eredmények érdekében.

Viharok esetén villámtérképen tekinthető meg az esetleges aktivitás, ami nagyobb kirándulások, vagy utak tervezésekor lehet hasznos. Az Időkép Android program rengeteg beállítással teszi lehetővé, hogy minden felhasználó a lehető legjobban testre tudja szabni, az igényeihez lehessen azt igazítani. Megadható milyen információkat jelenítsen meg, lokációs értesítések, rendkívüli hírek, percől-perce beszámolók…

 Idokep2

Ha lenne még olyan, aki csak asztali gépének böngészőjében használja az Időképet, akkor annak kifejezetten ajánljuk mobil eszközre is. A megfeleő áruház linkjére kattintva telepítheti is azt...

GooglePlay1 AppStore1

 

2016 April 04 12:29

Itt a digitális dobókocka!

Talán még a fejlesztői sem tudják, hogy mire jó pontosan a DICE+, mely egy szenzorokkal telepakolt, Bluetooth-on keresztül kommunikáló dobókocka.

A DICE+ nevű eszköz egy igen figyelemre méltó újdonság, elsőre nehéz elképzelni, hogy pontosan miről is lehet szó. Ez egy dobókocka! Nagyjából vizualizálható a tárgy, de a felhasználási lehetőségekkel kapcsolatban már lehetnek kétségek.

Képzeljünk el egy 26 x 26 x 26 milliméteres kiterjedésű, 25 grammos tömegű kockát, melynek oldallapjai karcmentes és viszonylag halkan koppanó, világos színű, gumiszerű tapintású anyagból készültek, azokat pedig kékes árnyalatban tündöklő plasztik öleli körbe. Mivel a sarkok lekerekítettek, a cucc azért mind fogásra, mind gurítási élményre különbözik egy picit a klasszikus dobókockáktól, mozgása nagyban függ attól, hogy élére vagy oldalára érkezik le, illetve milyen felületen használjuk; ettől függetlenül nyilván lehet vele gurítani, de az élmény akkor is picit más. Az oldallapokon ledes háttérvilágítással jelennek meg a számok, elvileg a szivárvány minden színében, hiszen az RGB ledek sokmillió színárnyalatot tudnak; ettől függetlenül a zöld és a kék szín a legjellemzőbb.

A lényeg persze az, ami belül van. Adott egy mozgásérzékelő szenzor, mely nyilván azt érzékeli, ha felemelik és elgurítják a kiegészítőt. Van továbbá egy mágneses érzékelő, melynek pontos szerepe nem tisztázott, de elvileg a dobás meghatározásánál van valami dolga. Van továbbá egy ismeretlen típusú ARM-processzor, mely egyrészt az érzékelők adatait számolja, másrészt tartalmaz egy hőmérsékletszenzort is, harmadrészt a Bluetooth kommunikációért felel, mely 2.1-es vagy 4.0-s szabványokkal történhet. A szenzorok jól működnek, elvétve fordult elő, hogy egy dobást nem érzékelt és azt meg kellett ismételni, átverni pedig csak úgy tudtuk a kockát, ha tenyerünkkel hozzáférve gyorsan forgattuk az asztalon, de ebben az esetben ugyanúgy véletlenszerű szám jön ki, mint dobáskor, úgyhogy ez nem egy nagy mutatvány. Az iOS-alapú készülékekből az iPad 3-at, 4-et és Minit támogatja iOS 6-os vagy 7-es rendszerrel, az iPhone-ok és az iPod touch-ok nem játszanak, a régi iPadek pedig azért maradtak ki a sorból, mert nem támogatják a Bluetooth Low Energy szabványt. Az Androidos készülékek tulajdonosai sem maradtak ki a jóból, itt kevesebb a kikötés, elvileg minden 4.0-s vagy frissebb operációs rendszerrel rendelkező okostelefon és táblagép támogatott.

 dice1

A párosítás nem egy nehéz folyamat, mindenek előtt be kell kapcsolnunk a kockát (amihez dobni kell egyet), ezután a Bluetooth eszközöknél látni fogjuk, elég csak ráböknünk, jelszó nincs. Ezt követően le kell töltenünk az ingyenes Powered Board Games nevű alkalmazást az App Store-ból vagy Play Áruházból, amit ha elindítunk, az automatikusan fel is ismeri a kockát; a szoftver használatához egyébként nem feltétlenül szükséges kocka, virtuálisan is dobhatunk benne.

Kezdéskor 5 darab ingyenes társasjátékot kapunk: Backgammon, Chuchumba, Rainbow Jack, Rumble Stumble és This Way Up. Nem próbáltuk ki mindegyiket, de a Backgammont leszámítva mindegyik elég egyszerűnek tűnik, az általános iskolásoknak ajánlott Rainbow Jacket leszámítva mindegyik játszható 3 éves kortól. A kínálatot jelenleg 3 további játékkal lehet bővíteni, melyek közül 2 fizetős (450 forint körül vannak), egy pedig ingyenes. A prospektus szerint egyébként összesen 9 darab társasjáték elérhető. A játékok egyébként grafika és hang szempontjából is igényesek, jól és egyértelműen felépítettek; nekem nem jelentettek nagy élményt, de a gyerekek bírták őket. Az mondjuk kár, hogy magyarul nem tudnak.

dice2

A DICE+ tehát egy elsőre furcsának és feleslegesnek tűnő, de a valóságban működő kiegészítő. Ára elsőre elég borsosnak tűnik, hiszen nagyjából 14.000,- Forintot körüli árat kell érte kifizetni, de aki tudja, hogy mennyibe kerül egy igazi társasjáték, az egyből nem fogja annyira a fejét. Persze felesleges összehasonlítani az élményt, a valódi táblás játékokhoz egy ilyen virtuális másolat nem hasonlítható, mi inkább úgy látjuk, hogy ez egy kiegészítő megoldás lehet például hosszabb utazások során, ahol nem lenne hely a rendes játékokat használni. De jó móka lehet egy androidos TV-box segítségével játszani, a gyerekeknek néha-néha ez is nagy élményt jelenthet. Egyszerre egyébként 7 kocka is használható, tehát akár minden játékosnak lehet egy példánya, az akkumulátor pedig nagyjából 20 óra játékot bír ki. Tölteni microUSB-n keresztül lehet, csatlakozó az 1-es oldal alatt található, a fedlapot kicsit el kell csúsztatni ahhoz, hogy hozzáférhessünk.

DICE+ TV ad from DICE+ on Vimeo.

2016. áprilstól a MÁV-START Zrt. és a VOLÁN Egyesülés 2015-ben kötött stratégiai együttműködési megállapodásának köszönhetően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső. Mostantól egy, közös felületen tervezhetők, összehangolhatók a vonatos és buszos utazások.
 

A közös felület élesítése azt követően történt meg, hogy a MÁV-START és a VOLÁN Egyesülés együttműködése révén rendben lezajlott a fejlesztések összehangolása és a próbaüzem. Az új, vasúti és közúti menetrendi információkat egyaránt tartalmazó rendszer indításával a két társaság célja a szolgáltatási színvonal növelése, ezáltal a közösségi közlekedés vonzóbbá tétele az eddig egyéni közlekedési formát választók számára is. A vonatos és buszos közlekedés összehangolásával még több úti cél válik elérhetővé, még kedvezőbb eljutási lehetőségekkel. A MÁV-VOLÁN integrált keresőt a fejlesztők szándékának megfelelően stabil, kiszámítható menetrendek jellemzik, melyek a szükséges csatlakozásokat is megmutatják. A megjelenés és a felhasználói élmény tekintetében is korszerű és egyszerű kereső fejlesztése az utazóközönség igényeinek figyelembe vételével valósult meg. A cél az volt, hogy az új rendszer a lehető legnagyobb segítséget nyújtsa az utazások tervezéséhez, az egyik közlekedési eszközről a másikra való átszállások kalkulációját is gördülékennyé téve.

Menetrend1

A 2016. április 1-jei indulás közlekedéstörténeti pillanatnak is tekinthető, hiszen ekkortól a www.menetrendek.hu oldalon már elérhető a hazánkban teljes újításnak számító integrált keresőfelület. A megújult honlapon megtalálható lesz és folyamatosan frissül az országos, a regionális és az elővárosi járatok menetrendje.

Az új, integrált menetrendi kereső a következő információkkal szolgál a vonatokra és a helyközi autóbuszjáratokra vonatkozóan: indulási és érkezési pontra vonatkozó adatok, átszállási lehetőségek, utazási és várakozási idők, VOLÁN díjszabási adatok, térképes megjelenítés a megállókkal, valamint a célállomás időjárási adatai.

Menetrend3

 

A Logitech a héten egy olyan mobil billentyűzetet jelentett be, amivel végre akkor is kényelmesen tud majd dolgozni felhasználója, ha vaksötétben kell ezt megtennie.

CREATE ugyanis - a hasonló eszközök között egyedülálló módon - beépített háttérvilágítással is rendelkezik, aminek köszönhetően külső fényforrás hiányában is mindig pontosan látható, hogy mit is gépelünk rajta. Egy másik érdekes újdonsága a billentyűzetnek, hogy az Apple Smart Connector csatlakozó is megtalálható rajta. Ennek köszönhetően párosítás nélkül használható az új iPad Pro eszközökkel. A használathoz mindössze össze kell érinteni a billentyűzetet és a tabletet, és máris neki lehet állni gépelni a bevinni kívánt szöveget. A Create-nek önálló akkumulátora nincs, elektromos ellátásáról a hozzá csatlakoztataott iPad Pro tablet gondoskodik.

Create1

Ráadásul a Create nem csak billentyűzet, hanem a mindennapok során megfelelő védelmet is biztosít tabletünk számára, mert a Create egyben egy tablet tok is. A CREATE-et 150 dollárért (hozzávetőlegesen 42 ezer forintért) lehet megvásárolni öt különböző színben. Az új tablet kiegészítő várhatóan az ősszel kerül forgalomba hazánkban.

A legújabb zsarolóvírus, melyet a napkban fedeztek fel önéletrajzot ígér. Az elsődleges célcsoportja pedig a humánerőforrás osztályok dolgozói.

Először került nyilvánosságra olyan zsarolóprogram, ami nem konkrét dokumentumokat és adott kiterjesztésű fájlokat titkosít, hanem a teljes merevlemez tartalmát elérhetetlenné teszi. A kártevő gazdája cégekre vadászik, a HR-es alkalmazottaknak küldött e-mail egy átlagos álláskereső levelének tűnik. Az ilyen esetben elvárt dokumentumokat (önéletrajz, motivációs levél, stb.) Dropbox linken keresztül kínálja letöltésre.

petya2

A G Data Software kutatói eddig német nyelvű e-mailekben találkoztak a fertőzést terjesztő hivatkozással és ugyancsak német nevet viselő futtatható állományt találtak a kattintás után. Ha a felhasználó letölti és futtatja az exe-t, a Windows azonnal összeomlik, a gép pedig újraindul. A rendszer azonban nem áll fel, az MBR (Master Boot Record) megpiszkálása miatt már a Petya irányít. A rendszerbetöltést megelőzően át kell vizsgálni a merevlemezeket (chkdsk) - olvasható az áldozat gépének kijelzőjén - ez több óráig is eltarthat. A valóságban elvileg ezen a ponton titkosítja a fájlokat a vírus, de a G Data szakértői arra gyanakszanak, hogy a felhasználó pusztán nem fér hozzá a merevlemez tartalmához, az adathalom érintetlen marad. Ennek bizonyításán jelenleg is dolgoznak...

A zsarolóvírus hét napot ad, hogy a darkneten elérhető honlapon keresztül az áldozat kifizesse a váltságdíjat, a határidő leteltekor a tét duplázódik. A részletes elemzés még folyamatban van, a szakértők rendszeres biztonsági mentést és alapos körültekintést javasolnak, kiemelten a dropboxos megosztások, illetve a futtatható állományokkal kapcsolatban. A G Data nem javasolja a váltságdíj megfizetését.

Petya3

HomeNet néven új internetes szolgáltatást indít a Vodafone, amelyet a vezetékes ADLS szolgáltatás helyett ajánl.

Az országban nagyjából félmillió olyan háztartás van, amely hozzáfér ugyan vezetékes internetszolgáltatáshoz, de a legjobb alternatívát a ma már elavultnak tekinthető, az adatátviteli sebesség tekintetében lassú ADSL jelenti. A Vodafone az LTE technológiára alapozva nyújtana megoldást, 75 Mbps-os letöltési és 25 Mbps-os feltöltési sebességgel. A HomeNet nem is drága, havi 6 ezer forintért (Family szolgáltatás mellé 5 ezer forintért) vehető igénybe kétéves hűséggel. Az internetezéshez szükséges LTE-modemet, amely WiFi router funkcióval is rendelkezik, és 10 eszközt tud kezelni egyszerre, 1 forintért bocsátja előfizető részére a vállalat (viszont cserébe a HomeNet SIM-kártyája más modemben vagy telefonban nem működik). Az előfizetés adatforgalmi korlátos, de ebből aligha lesz probléma, mivel a 150 GB-os keret még YouTube videók rendszeres fogyasztásával is nehezen fogyasztható el. Igaz, a 150 GB-tól 100 GB-ot éjszaka, este 10 óra után lehet elhasználni, a nappali keret „csupán” 50 GB.

Vodafone5

A Vodafone közleménye kiemeli, hogy az LTE sebessége ma már bőven versenyképes az ADSL technológiával szemben, amelyek 10-24 Mbit/s-os tempóra képes. Mindezt nem vitatva azt azért érdemes megjegyezni, hogy a Vodafone által közölt sebességadatok csak az elméleti maximumot jelentik, és mivel mobil szolgáltatásról van szó, a vállalat által vállalat minimális sebesség mindkét irányban 0 Mbps. Vagyis nem jelent hibás teljesítést, ha a letöltési sebesség átmenetileg (de akár rendszeresen) nagyon lelassul, vagy akár nullára csökken. Ráadásul a Vodafone prioritást biztosít mobil ügyfeleinek, így amennyiben a hálózat terheltsége magas, a HomeNet ügyfelek lesznek az elsők, akiket a szolgáltató hátrébb sorol, rontva ezzel a szolgáltatás minőségét. Az ADSL-nél is elfordulhat átmeneti lassulás, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyentől csak a legritkább esetben kell tartani, a maximális letöltési sebesség jellemzően rendelkezésre áll. Az ADSL-nél van továbbá minimálisan nyújtott sávszélesség is, ami a névleges 10 százaléka szokott lenni. A kiajánlott sebességet a HomeNet esetében csak optimális esetben és csak a bázisállomásokhoz közel lehet elérni, és szinte biztos, hogy a gyakorlatban azok lesznek többségben, akik 75 Mbps-os tempót sosem fognak látni. Előnyként jelentkezik viszont, hogy mivel mobil szolgáltatásról van szó, azt az országban bárhol lehet használni – egy előfizetéssel otthon és a nyaralóban is biztosítható a net.

Vodafone4

Elsősorban krónikus betegeknek, magas vérnyomással és cukorbetegséggel élőknek ajánlott beszerezni ezt az Androidra, iPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető magyar alkalmazást, amely segít rendszerezni a napi méréseket és a gyógyszerek használatát.

A magas vérnyomással és cukorbetegséggel élőknek nagyon kell figyelniük arra, hogy rendszeresen mérjék vérnyomásukat, vércukorszintjüket, átlássák és rendszerezzék orvosi vizsgálataik eredményeit, illetve minden gyógyszerüket időben bevegyék. Nem csak maguk miatt, hiszen az orvosok munkáját is meg tudják ezzel könnyíteni. Ebben segít egy nagyszerű magyar alkalmazás, amely AndroidraiPhone-ra és iPadre is ingyen letölthető.

A Laborom a krónikus betegségekkel küzdő emberek életét segíti azzal, hogy minden mérést, egészségügyi adatot beírhatnak az alkalmazásba. A testmagsság és a súly megadásával a testtömegindexüket is láthatják a felhasználók, a vérnyomás- és vércukormérések adatait egy könnyen átlátható menüben beírhatják, illetve a Laborom lehetőségre kattintva részletesebb adatokat is megadhatnak, például ha megkapják a vérképeredményeket. Az eredményeket egyrészt rendszerezve láthatják a betegek, másrészt pedig grafikonon is megnézhetik azok alakulását.

Laborom1

A gyógyszerhasználatot is le lehet jegyezni, hiszen a Gyógyszereim lehetőséget választva a magyar egészségügyi rendszerben ismert gyógyszerek között (PUPHA adatbázis) lehet keresni, és bejelölni azokat, amelyeket használnak a betegek. Sőt, emlékeztetőt is be lehet állítani a gyógyszerekhez.

A legújabb frissítés azonban már nem csak a krónikus betegséggel élőknek nagy segítség: mindenkinek ott lapul a fiókban legalább néhány lelete, és olykor-olykor mindannyian járunk orvoshoz, vérvételre, felülvizsgálatokra. A Laborom alkalmazásban rendezhetjük és egy helyen, biztonságosan tárolhatjuk ezeket. Elmenthetjük hogy hol, mikor és milyen vizsgálaton voltunk, milyen műtéteink voltak, vagy, hogy mikor kell legközelebb orvoshoz mennünk. A közelgő vizsgálatokra az alkalmazás figyelmezteti a felhasználóját, és a vizsgálat után vagy közben jegyzetet készíthetünk és a leletünket is csatolhatjuk a Laborom appon keresztül, így később könnyen megtalálhatjuk azokat. A webes felületnek köszönhetően pedig még jobban áttekinthetővé váltak az egészségügyi adataink, ráadásul egy esetleges külföldi tartózkodás esetén a fontosabb adataink 12 nyelven állnak azonnal rendelkezésre. Az ingyenes Laborom alkalmazás androidra és ios-re is letölthető, a regisztrációt követően pedig a http://web.laborom.org linken láthatjuk adatainkat.

Laborom2

A Laborom rövidtávú fejlesztési tervei között szerepel egy olyan online platform kialakítása magán klinikák részére, ahol a klinikák tudják figyelni ügyfeleik a Laborom alkalmazásba felvitt egészségügyi adatait. Ez lehetővé teszi az orvosoknak, hogy úgy fogadják a pácienst, hogy már fel vannak készülve a vizitre a teljes kórtörténettel, így rengeteg időt spórolnak, illetve pontosabb képet kapnak a páciens előéletéről. A platform továbbá képes lesz fogadni időpont kéréseket a Laborom alkalmazás felhasználóitól, valamint egy vizsgálat után a páciensek azonnal megkapják a leleteiket, zárójelentéseiket elektronikusan az alkalmazásba, így a kórtörténetük mindig friss marad, mivel ezek  bekerülnek a megfelelő helyekre a digitáls kórtörténetükben.

 

GooglePlay1 AppStore1

 

 

Ugyan az idei, 2016-os CES-nek már vége, de a Los Angelesben tartott kütyü show számtalan új kütyüt hozott, ezek közül is egy igen kiemeledő kütyü a Nonda Zus okos autós töltő.

A Nonda nevű cég ugyan ismeretlen hazánkban, de a sokat Facebookozók talán már találkozhattak a cég reklámjával a hírfolyamban. De ismeretlen cég ellenére a Zus névre keresztelt autós töltőjükkel igazán magasra tették a mércét, ha autós töltőt szeretnék vásárolni. Így borítékolható, hogy eztán az ismertség nem marad el...

 

Zus - az okos autós töltő

Nonda2

A Zus nem egy átlagos autós töltő, hanem beépített akkumulátora mellett GPS és Bluetooth kapcsolatra is képes. A kütyü pontosan akkora, mint egy átlagos autós töltő, de 2 db eszközt is tölthetünk egyszerre, mert 4.8A-t ad le. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2 db tabletet is maximum sebességgel tud tölteni a kocsiban, ami nem kis teljesítmény: kétszer gyorsabb, mint az átlagos autós töltők esetén. Ha már az USB-nél tartunk, a csatlakozóknál egy-egy LED-et is beépített a cég, így bármikor megtaláljuk a helyét, nem kell a sötét kocsiban szenvedni, hogy bedugjuk az eszközünket. A USB-csatlakozók egyébként automatikusan felismerik, hogy milyen eszközt dugtunk rájuk, így a megfelelő áramerősséget kapják, ezzel is ügyelve arra, hogy ne menjenek tönkre a készülékeink akkumulátorai.

Ahogy már említetettük, az eszköz GPS-kapcsolatra is képes, amelynek segítségével a kis autós töltőnk megmondja, hogy hol parkoltunk. A gyártó specifikációja alapján a GPS igen pontos. A töltőben lévő beépített akkumulátor akár több napig is bírja, így ha esetleg például egy reptér parkolójában hagytuk a kocsit, akkor is megtaláljuk később.

Ugyanitt érdemes megjegyezni, hogy ahogy a rádió jelek, úgy a GPS sem ér el a mélygarázsokig, ezért ott ez a funkció értelemszerűen nem működik, de például egy fedett parkolóban minden probléma nélkül használható. A töltőhöz járó alkalmazás, mely Androidra és iOS-re is elérhető, arra is figyelmeztethet, hogy ha éppen lejár a parkolásunk.

Nonda3

Összességében kijelenthető, hogy az egyik legjobb autós töltő, amivel a piacon találkozhatunk. Minőségével és tudásával kitűnik a hazánkban is tucat számra árult silány konkurensek sorából. Amennyiben picit is érdekel a készülékünk akkumulátora, illetve legalább két komolyabb tabletet vagy okostelefont szeretnénk tölteni, a Zus ideális választás. A beépített GPS és a Bluetooth pedig már csak hab a tortán. A Nonda Zus szivargyujtós töltőjéért 15.000,- Ft körüli árat kér.

A sakk játék után most egy újabb rejtett játék került a Facebook Messengerbe. Az új játékban egy méltán népszerű sportnak hódol az üzenetküldő program.

Titkos kosárlabdás játék került a Facebook Messengerbe. A múltkori sakkjátékhoz hasonlóan a mostani is elérhető bárki számára, aki használja a szolgáltatást. Ha a csevegőapp legújabb verzióját használjuk, működnie kell a rejtett játéknak. A dobálgatás nagyon könnyen előhozható az applikációban, elég egy kosárlabdás emojit küldenünk beszélgetésben valakinek. Ha ez megtörtént, csak rá kell nyomnunk a labdára az ujjunkkal, és az app már át is vált a kosárlabdás játékra.

Messenger3

Természetesen ez is nagyon egyszerűen működik: ujjunk felhúzásával dobjuk el a labdákat, ha pedig sikerül tíz kosarat dobni, a palánk még mozogni is kezd. Nekünk mondjuk ez egyszer sem sikerült, de olvasóink között biztosan akadnak ügyesebb játékosok is. Ha lenne még olyan, aki nem használja a Facebook Messengerét, akkor az a megfeleő áruház linkjére kattintva telepítheti is azt...

GooglePlay1 AppStore1

 

1. oldal / 3

Keresés

Szolgáltatásaink

Előző Következő
Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Ingyenes Wi-Fi HotSpot

Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában!   Keresd a...

Notebook, számítógép tisztítás

Notebook, számítógép tisztítás

A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Ha nálunk vásárolsz, INGYENESEN...

Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...

Adatmentés - adattárolás

Adatmentés - adattárolás

Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...

Vírusírtás

Vírusírtás

Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...

PC és laptop fejlesztés

PC és laptop fejlesztés

Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...

Tanácsadás... INGYENESEN

Tanácsadás... INGYENESEN

Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...

Domain és Hosting szolgáltatás

Domain és Hosting szolgáltatás

Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...

Hálózat tervezés és kiépítés

Hálózat tervezés és kiépítés

Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...

Rendszerüzemeltetés

Rendszerüzemeltetés

Teljes körű támogatást nyújtunk ügyfeleinknek az informatika minden területén!   A rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk célja az IT üzemeltetés hatékonyságának növelése, a felmerülő hibák...