A mobiltelefonálás ugyan sokkal régebb óta létezik már, mint maga a SIM-kártya, de a mobilok elterjedésének áttörését SIM-kártya nélkül aligha sikerült volna elérni. És ennek is már 25 éve. De több örömteli évfordulója már aligha lesz az idén 25 éve használt SIM-kártyának, sőt már az idén is keserédes az ünnep: a készülékgyártók fölösleges koloncnak tekintik az eddig a telefonok lelkének tartott chipet.

Van egy olyan műanyag lapocska, ami nélkül nemhogy mobiltelefon, de parkolóóra, pénztárgép, a fejlettebb országokban pedig már-már villanyóra sem nagyon képzelhető el. De míg ez utóbbi három eszközben keveseket zavar a központtal való kommunikációt biztosító SIM-kártya jelenléte, a telefonokban egyre inkább útban van a kivehető plasztikdarabra ültetett chip. Pedig a mobilkommunikációs iparág sokat tett azért, hogy egyre kisebb legyen. Az azóta eltelt idő és a mobiltelefonok akkori ritkasága miatt már kevesen emlékeznek rá, hogy a SIM-kártya eredetileg éppen akkora volt, mint egy bankkártya. Ezt az időt idézi az a kártya alakú műanyag lap, amelyből ma is kitörhető a kisebb, chipes egység – régebben a nagy egész jelentette a SIM-kártyát.

Az 1991-ben bemutatott, teljes méretű plasztikot gyorsan leváltotta a sokkal kisebb változat: a telefonok általános fejlődéséről is sokat elmond, hogy az előfizető azonosítására szolgáló modul öt éven belül kevesebb mint tizedére zsugorodott. Az azóta kétszer is tovább kicsinyített SIM-kártyánál mégis éppen ez, a helyigény az egyik probléma: mind nagyobb akadályát jelenti az egyre kisebb mobileszközök kifejlesztésének. A jelenlegi csúcsmodellekbe való nanoSIM ugyan már csak pont akkora, mint maga a chip, de ez még egy telefonban is értékes helymennyiséget jelent, amit mással is ki lehetne tölteni, a még kisebb készülékek, például az önálló használatra is alkalmas okosórák esetében pedig akár siker vagy bukás kérdése lehet.

A hagyományos SIM elhagyásának gondolata éppen ezért az okoseszközök gyártóinak fejében fordult meg először. Az Apple például évek óta foglalkozik egy ilyen forgatókönyvvel. És nem is csak a hely felszabadítása, hanem a felhasználókkal való közvetlenebb kapcsolat kiépítése miatt is: még Steve Jobs álmodott egy önálló, szolgáltatók fölötti kommunikációs birodalomként működő Apple-ről, az ehhez vezető út egyik lépése pedig éppen a SIM elhagyása lehetne.

Mivel mind a hang-, mind az adatforgalmazás annak segítségével zajlik, egyelőre ez az apró lapocska jelenti a mobilszolgáltatók legerősebb kapcsát az előfizetőikkel. Ha ezt sikerülne kiiktatni, akkor a mobiltulajdonosoknak nem kellene minden telefonvásárláskor SIM-kártyát cserélniük, netán a régi és az új telefon SIM-foglalatának különbsége miatt újat igényelniük. További előny, hogy az előfizetők szoftveresen, egy-két gombnyomással válthatnának szolgáltatót. Éppen ezért nem tetszett a készülékbe külön behelyezendő kártyát a telefonba „égetett”, virtuális formában leváltó eSIM (embedded SIM, azaz beépített SIM) ötlete a mobil szolgáltatókbak. De a legfontosabb iparági szereplőket – így a gyártókat is – tömörítő GSM Szövetség (GSMA) végül az eSIM mellé állt. A szolgáltatói hozzáállás módosulásában a gyártói lobbi mellett alighanem a változás elkerülhetetlenségének belátása is szerepet játszott. Ráadásul a közösen elfogadott szabvány nagyon messze van a Jobs-féle álomtól, az operátoroknak így is jókora befolyásuk lesz a SIM fölött. A GSMA állítása szerint még jól is kijöhetnek a változásból: a logisztikai költségek mellett megspórolják a fizikai kártyák későbbi innovációja esetén fellépő fejlesztési ráfordításokat, ráadásul új szolgáltatásaikra is könnyebben alkalmassá tehetik majd a rendszert.