A Google azt tervezi, hogy a Chrome böngésző asztali és mobilos verziójában is alapértelmezett funkcióként állítják be a reklámblokkolást – tudta meg belső forrásból a The Wall Street Journal. Még bizonytalan, hogy tényleg meglépik-e, de ha igen, az kényszerből történik, és célja a reklámpiac stabilizálása.
A bevételei döntő részét reklámokból szerző Google (illetve Alphabet) esetében zavarba ejtő egy ilyen lépés, ám közelebbről nézve árnyaltabb a kép, ugyanis a tervezett ad-blocker nem minden hirdetést fog kiszűrni, hanem minden valószínűség szerint csak azokat a típusokat, melyeket a Google – illetve az e törekvésben partner cégek szövetsége – károsnak, zavarónak, kontraproduktívnak tart. Vagyis a célja épp ellenkező, mint elsőre tűnik: a reklámpiac megtisztítása, hogy az egyéb reklámok helyzetét és nézettségét erősítsék.
A források szerint a blokkoló bevezetése akár heteken belül megtörténhet, ám részleteket egyelőre nem árulnak el, sőt a lépés kockázatossága miatt még nem született végleges döntés, még az is megtörténhet, hogy végül is kukázzák az elképzelést (talán maga a kiszivárogtatás is egy előzetes teszt része…)
Már közel a felhasználók harmada használ ad-blockert
Mint korábban a Google már beszámolt róla, az általa szorgalmazott iparági szervezet, a Coalition for Better Ads márciusban adta ki első szabványtervezetét, melyben osztályokba rendezték azokat a hirdetéstípusokat, amelyeket kerülni kell, mivel zavaróak, bosszantóak, túl nagy erőforrásokat igényelnek stb., így összességében a reklámblokkolók felé terelik a felhasználókat, és ez hosszú távon megrendítheti a reklámalapú üzleti modellek működőképességét.
Ha bevezetnek egy ilyen típusú szűrést, az a Chrome elterjedtsége és népszerűsége miatt rászoríthatja a reklámgyártókat és reklámozókat, valamint a weboldalak üzemeltetőit, hogy megszabaduljanak a fent említett reklámtípusoktól, illetve az újakat az előírásokat figyelembe véve alkossák meg és helyezzék el. Ugyanakkor azt is remélhetik tőle, hogy egy ilyen szűrő alkalmazásával esik a jelenleg használatos hirdetésblokkolók népszerűsége.
Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...
Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...
Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...
Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában! Keresd a...
Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...
Teljes körű támogatást nyújtunk ügyfeleinknek az informatika minden területén! A rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk célja az IT üzemeltetés hatékonyságának növelése, a felmerülő hibák...
Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...
Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...
Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...
A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...