Egyre többet nézzük a tévét, de már nem csak úgy, nem csak azt, és nem is csak azért, mint korábban. Ráadásul már nem is csak tévékészüléken.

A karácsonyi bevásárlási lázról és az olimpia előtti felhajtásról szóló híradó-tudósítások egyik biztos pontja az a snitt, melyben az áruházi kasszától a kijárat felé tolja valaki a meglehetősen nagy képernyős, új tévéjét. Statisztikailag is igazolható: voltaképp csak alkalom (és persze megfelelő anyagi háttér) kell hozzá, hogy rendre nagyobb képernyőre váltsunk. Néhány éve még a 40 colos (101 cm) képátmérőjű tévéké volt a piac zöme, ma viszont már a 42-est is épp kinőjük, sőt az 50 és 55 colos (127–140 cm) méret válik meghatározóvá. Mindent visznek az egye olcsóbb LED-es készülékek, nagyítóval se igen találni nem FullHD- (1980x1020 képpontos) felbontású tévét, és lassan az a hullám is a magyar piac partjait mossa, melynek eredményeként majd a 4K-s (3840x2160 képpontos) felbontás is sztenderddé válik.

Az egyre több képpontot egyre hosszabban nézzük. A Nielsen piackutató adatai szerint a magyar lakosság napi átlagban több mint 5 órát tölt tévénézéssel, az 50+ korosztály pedig még többet: bő 6 és fél órát. Ennek fényében elsőre furcsának tűnhet, hogy az „aranykorban” mért 2,5–3 milliós nézettség helyett a legjobban teljesítő műsorszámok csak 1 millióig jutnak el, a heti top 10-be kerüléshez pedig sokszor elég félmilliós nézőszámot produkálni.

A látszólagos ellentmondást részben az magyarázza, hogy a 20 éve csupán két csatornával elindult országos kereskedelmi televíziózásban a kínálat mostanra száznál jóval több csatornára aprózta fel a piacot. Másrészt pedig egyre ritkább az ország „szinkrontévézése”. A vártnál lassabban, de mégiscsak terjedőben van az on demand „videotékák” használata, ami a távirányítót markoló kézbe adja a tévéműsorok, filmek, sorozatok kezdési időpontjának megválasztását. Ennél markánsabb hatással jár az egyre praktikusabb és egyre könnyebben használható okostévék térnyerése. Ezek teszik általánossá a YouTube és más videómegosztók tévébe költöztetését.

De a tartalom nem csak „hivatalos” forrásból érkezik a készülékekre. Noha arról nehezen készíthető pontos statisztika, hogy a torrentezés mennyire türemkedik be a televíziózásba, a hatás egyértelmű. Jól mutatja ezt, hogy a mennyiség már minőségbe fordult. A legnépszerűbb, több százezer felhasználóval működő letöltési oldalakon korábban sokszor még az éppen csak elfogadható minőségben (moziban, kézi kamerával) felvett mozifilmek is népszerűek voltak, mára a minőség lett az egyik fő indukátor. Egyre hétköznapibbá válnak a nagy felbontású és házimozis hangélményt kínáló verziók. Azok a gyakran 20–30 vagy 50 gigabájt méretű „kiszerelések”, melyeket nincs értelme laptopon, tableten vagy mobilon futtatni – mivel csak nagy képernyős tévén és az azt kiegészítő komolyabb hangrendszeren élvezhetők igazán. A tévé a kijelzővé, monitorrá válásával sem képes azonban ellensúlyozni azt, hogy a klasszikus televíziós tartalmak fogyasztásának nemcsak az időponthoz és a helyhez, hanem a platformhoz kötöttsége is megszűnt. Ahogyan néhány év alatt általános szokássá vált a mobiltelefonos és/vagy tabletes hírolvasás, chatelés, facebookozás, úgy a televíziózás is elhagyja a falra szerelt, tévéállványra állított formulát.

A 12 millió aktív magyarországi sim-kártya több mint harmada, bő 4,5 millió okostelefonokban lapul. Mint az eNet piackutató legutóbbi felmérése mutatja, Magyarországon ma tíz okostelefon-használó közül kilencen biztosan fogyasztanak valamilyen tartalmat a készülékükkel. A tavaly ősszel rögzített adatok szerint 3,4 millióan olvasnak híreket, cikkeket, e-könyveket; 2,4 millióan zenét (vagy más hangos tartalmakat, például online rádiót, hangoskönyvet) hallgatnak; 1,8 millióan pedig rendszeresen néznek a telefonjukon filmeket és videókat. Ha ez a kevesebb mint 10 milliós Magyarországon nem tűnne elég drámai számsornak, akkor is van még két, továbbgondolásra érdemes adalék.

Az egyik az, hogy a mobilszolgáltatók előfizetési csomagjainak összetétele drasztikusan változóban van. Nemcsak a havi mobilinternet-kereteket emelik meg a telekomcégek, de „ingyenesen felhasználható” adatmennyiségeket is belecsomagolnak a pakkokba. Olyanokat, melyeket címzetten streamelt zenét, videót futtató programokkal lehet felhasználni. A másik hozzáfűznivaló az, hogy a médiahatóság néhány hónapja a Telekomot és a Telenort is felszólította, ne sértsék meg „a netsemlegességről szóló európai előírásokat”. A hivatal szerint a szolgáltatók azzal vétkeztek, hogy előbbi a TV GO és az HBO GO, utóbbi a MyTv és MyMusic appokat használó felhasználóinál – bizonyos előfizetési díj felett – nem számolta a mobiladat-forgalmat. A mobilcégek bíróságra viszik az ügyet, mert kitartanak amellett, hogy nem hibáztak.

Mindez már csak azért is érdekes, mert bár a magyarországi mobilhálózatok sávszélesség, lefedettség vagy kapacitás tekintetében az európai élmezőnybe sorolhatók, egy, a fogyasztói szokásokról szóló, februárban megjelent akadémiai tanulmány szerint mobiladat-fogyasztásban már nemcsak az unióban vagyunk sereghajtók, de más OECD-országok (mint Mexikó, Törökország, Kolumbia és Chile) is lehagytak minket. A szektoranalízis szerint pedig a lemaradás oka nem csupán a mobilnet hazai drágasága, hanem az is, hogy hiányzik az egyenletből a kellően magas számú, sok adatot fogyasztó felhasználó. Ez az út visz a tévézés jövőjébe.