A nagyobb Facebook-csoportokat üzemeltetők rengeteg időt áldoznak arra, hogy az általuk gondozott közösség rendezett körülmények között kommunikálhasson egymással. Hogy munkájukat ne ingyen végezzék, a Facebooknál úgy döntöttek, lehetőséget adnak egy kis pénzkeresésre. A lépéssel viszont nem csak ők járnának jól.
Évek óta visszatérő téma a Facebook fizetőssé tétele, melyről rendszerint maguk az üzemeltetők is megszólalnak. Nem olyan rég a közösségi oldal egyik legfontosabb embere nyilatkozott ezzel kapcsolatban, ő előtte pedig Mark Zuckerberg mondta azt, hogy ha az kell, lesz fizetős Facebook is. Ha nem is ebben az értelemben, de valahogy megvalósulni látszik a dolog, miután a közösségi oldal részletes blogbejegyzésben számolt be arról, mit terveznek a valóban rengeteg felhasználót magukba tömörítő és minőségi beszélgetéseknek teret adó csoportoknál. Mint kiderült, az ilyen társaságokat gondozó adminok egyik régi kívánsága volt, hogy nem kevés időt és energiát igénylő munkájukért cserébe örülnének, ha valamilyen támogatásban részesülhetnének, de a Facebook eddig nem igazán foglalkozott az észrevétellel. Most azonban időt szakítottak rájuk és bejelentették: bevezetik az úgynevezett csoportelőfizetést, melynek lényege, hogy a csoportok adminjai tagdíjat szedhetnek a társaságban szereplő felhasználóktól – ha szeretnének, persze.
A Facebook közlése szerint a tagsági díj havonta maximum 5-30 dollár között lenne, ők ugyanakkor egy csoport esetében sem tennék azt kötelezővé, arról kizárólag a csoportok adminjai jogosultak dönteni. Hangsúlyozták azt is, a fizetés nem kényszer, a tagok tehát ettől függetlenül is a közösség részesei maradnak. Azok viszont, akik élnek a lehetőséggel, valamilyen plusztartalomban részesülnek majd. Az újítást egyelőre különféle háztartási praktikákkal foglalkozó csoportokban kezdték el tesztelni, de a befizett pénzekből egyetlen fillért sem vesz le a Facebook. Ez a későbbiekben gyaníthatóan változni fog, de hogy mennyiben, még nem tudni. Egyelőre az sem ismert, hogy a tagdíjat magát mikortól vezetik be élesben.
Teljes körű támogatást nyújtunk ügyfeleinknek az informatika minden területén! A rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk célja az IT üzemeltetés hatékonyságának növelése, a felmerülő hibák...
Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...
Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...
A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...
Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...
Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...
Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában! Keresd a...
Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...
Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...
Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...