A kódok helyett új azonosítási módszer bevezetését kezdi meg hónapokon belül a legnagyobb kártyatársaság.
Sokan még mindig vonakodnak internetes vásárláshoz használni a bankkártyájukat, mondván, hogy az adataikat könnyen ellophatják. A MasterCard éppen ezért egy olyan hitelesítési eljárást fejlesztett ki, amivel még az eddigieknél is biztonságosabban fizethetünk a neten. Az Identity Check nevű módszer lényege, hogy a felhasználó a saját arcával igazolhatja, hogy valóban ő az, aki jogosult a kártya használatára.
Az Engadget beszámolója szerint elég csak telepíteni a MasterCard appot, majd a felhasználónak egy szelfit kell készítenie magáról. Az alkalmazás ez alapján egy digitális térképet csinál az arcról, amit a szolgáltató szerverein tárol el. Ezek után ha valaki fizetni akar, az app arra fogja kérni, nézzen a telefon kamerájába (vagy érintse meg az ujjlenyomat-olvasót), hogy az eltárolt arctérkép alapján azonosítsa, valóban a tulajdonos akarja-e használni a kártyát. Annak érdekében, hogy egy fényképpel ne lehessen átverni az alkalmazást, az azonosítás közben pislogni is kell.
A MasterCard a nyáron 14 országban: Amerikában, Dániában, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Belgiumban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Svájcban, Norvégiában, Svédországban, valamint Finnországban indítja el az újfajta hitelesítési módszerét.
Számítógépes hálózat nélkül ma már egy cég működése sem elképzelhető. Sőt, köszönhetően a sok "okos" eszköznek lassan otthonainkba is bekúszik...
Lassú a számítógéped, notebookod? Esetleg a Facebook a nevedben üzenget? A böngésződ tele van kéretlen eszköztárral, sőt a böngésződ sem...
Kinőtted a gépedet? Az igények túl nőttek a géped tudásán? Nem kell azonnal új gép vásárlásán gondolkodnod. Van az a helyzet...
Üzletünk előtt ingyenes Wi-Fi Internet HotSpot működik, melyet okostelefonnal és notebookkal is használhat a hét minden napján 24 órában! Keresd a...
Elvesztél a számítástechnika útvesztőjében? Nem vagy képben a legújabb technológiákkal, bővíteni szeretnéd gépedet, de azt sem tudod hogyan kezdj neki?...
Szaküzletünk havi rendszerességgel frissíti árlistáját. A közel 20 oldalas árlistánkban szereplő termékek mindegyike ugyan nem található meg állandó jelleggel polcainkon,...
Teljes körű támogatást nyújtunk ügyfeleinknek az informatika minden területén! A rendszerüzemeltetés szolgáltatásunk célja az IT üzemeltetés hatékonyságának növelése, a felmerülő hibák...
Domainek regisztrálása és hosting szolgáltatások kedvező áron! Cégünk már több mint 8 éve saját webszervereket üzemeltet, melyek több mint száz ügyfelet...
A rendszeres karbantartást, tisztítást meghálálják eszközeink! A Te notebookod is szokott melegedni? Jártál már úgy, hogy film nézés vagy játék közben...
Nem ismeri meg pendrive-odat vagy memóriakártyádat a számítógép? Esetleg csatlkazás után azonnal formázni akarja? NE! Ilyenkor ne csináj semmit, vedd...